2018. őszén Hartmann Miklós A széna illata című könyvének bemutatójára került sor a Német Nemzetiségi Házban. A szerző beszélt kutatómunkájának és a könyv keletkezésének körülményeiről, ill. bemutatta a történetben szereplő Dunamenti helyszíneket. A családregényben a Hartmann család generációinak történetén keresztül nyomon követhetjük a Magyarországra betelepülő németség sorsát. Megismerhetjük az akkori idők egyszerű emberének küzdelmeit a mindennapokkal és a történelem viharaival, amelyeken keresztül - mint egy tükörben - saját családjaink és őseink története is eszünkbe jut. A fordulatos, könnyen olvasható történet sok tanulsággal szolgálhat idősebbek és fiatalabbak számára is. 

A könyv megvásárolható a Német Nemzetiségi Házban.

 

Ismét begyújtották a kemencét a mézeskalácsgyárban

Ha közeledik a karácsony, fűszeres sütemény illata lengi be a Német Nemzetiségi Házat. Most sem volt ez másként. Több száz kis - és nagydiák látogatott el a "Mézeskalácsgyárba" és készítette el a hagyományos karácsonyi süteményt, melyet cukormázzal díszítve mindenki hazavihetett. Az idei évben december első két hetében 25 iskolai csoport, mintegy 530 diák gyúrta, formázta, díszítette (és persze tesztelte) a karácsonyi édességet. A program kitűnő lehetőség a tanulóknak, hogy a mézeskalács elkészítése közben megtekintsék a ház interaktív kiállítását, valamint a kreatív verseny alkotásaiból készült kiállítást.

 

                                                                                          

 

 

Tanulságos hagyomány kelt életre immár több évtizede a mohácsi gyerekek körében is: Szent Márton püspök életére, önzetlenségére, segítőkészségére emlékezve műsorral, és lampionos felvonulással ünnepeltek és ünnepelnek a mai napig november 11. környékén. A hagyományt mára a város szinte minden oktatási intézménye átvette, és városszerte megelevenedik a püspök története és a libákhoz fűződő kapcsolata. A Mohácsi Német Önkormányzat a Szécsenyi iskolával közösen szervez , már évek óta Márton-napi megemlékezést. Ebben az évben sem volt ez másként. A gyerekek műsora után zenés felvonulás következett, majd meleg tea és zsíros kenyér várta az iskola tanulóit, a szülőket, nagyszülőket és a nevelőket az Ifjúsági Centrumban.

                              

 

 

Idén november 3-án rendezte meg a Mohácsi Német Ökormányzat immáron hetedik alkalommal a sváb hagyományokra épülő disznótoros rendezvényét. Idén nem került kés alá egy állat sem, hanem a meghirdetett kolbástöltő versenyre lehetett kis csapatokban jelentkezni; még városunk határain túlról is érkeztek résztvevők. Az udvaron folyt a kolbászok töltése, üstben rotyogott a töltött káposzta, a konyhában a szorgos kezek sós kiflit sütöttek. A vacsorára a ház teljesen megtelt, és jó hangulatban fogyott a csapatok által elkészített sült kolbász és a töltött káposzta. A kolbászok szakmai zsűri elé lerültek, az okleveleket a vacsora előtt kaphatták meg a legjobbak.

A Millich zenekar már délután gondoskodott a jó hangulatról, a vacsora után is ők húzták a talp alá valót. A vidám táncolásba a beöltözött "maszkások" is bekapcsolódtak, szintén egy régi hagyományt életre keltve.

Reméljük jövőre is vendégeink lesznek ezen a jó hangulatú hagyományőrző rendezvényen!

  

 

Október első hétvégéje sok gyerek számára nagyon várt időpont. Ekkor rendezi a Mohácsi Német Önkormányzat hagyományos Emsige Hände- Szorgos Kezek Délutánja című rendezvényét. A szép őszi napsütésben a Szent Ferenc Katolikus Óvoda ovisainak és a város általános iskolásainak német nyelvű műsora mellett lehetőség volt régi népi játékokat kipróbálni, kézműves mesterségekbe bepillantást nyerni, és természetesen a teljesített feladatok után pecséteket gyűjteni, amit a gyerekek apró ajándék(ok)ra cserélhettek be. Voltak olyan ügyesek is, akik tízet is haza vihettek. Ha a sűrű forgatagban elfáradt szülő és gyerek, akkor egy kis smarni kóstolótól új erőre lehetett kapni.

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.