Az egykori neves mohácsi zene- és harmonikatanár Gász Mihály emlékére a Mohácsi Német Önkormányzat 2016. április 24-én, vasárnap délután 15 órától a Schneider Lajos AMI nagytermében harmonikaversenyt rendezett.
A verseny névadója, Gász Mihály 92 évvel ezelőtt született Palotabozsokon. Már nagyon fiatalon, nyolc évesen zenélt, és később a zene lett a hivatása is. Az összes fúvós hangszert oktatta Mohácson, és a környéken, és mint neves harmonikavirtuóz, természetesen harmonikát is. Sok száz tanítványa volt, a Mohács környéki zenekarok tagjainak 80 százaléka nála tanult. Így amikor ma ezeket a zenekarokat hallgatjuk, Miska bácsi szaktudása visszahangzik a harmóniákban, tempóban, népi dallamvilágban.
Az immár 2. alkalommal meghirdetett versenyre 39 harmonikázni tanuló diák jelentkezett Baranya megye több zeneiskolájából egyéni és kamarazenekari produkcióval. Az ifjú muzsikusok három korcsoportban szerepeltek. A felkészítő tanárok, Kéméndi Tamás, Umstätter Ervin és Ladócki Aranka alapos munkája meghozta a tanulóknak is a sikert. A neves szakemberekből – Gerencsér László egyetemi tanár, Horváth István operaénekes és Vidáné Kresz Beáta zenetanár – álló zsűri, ugyanis a verseny végén óriási sikerként könyvelte el, hogy ilyen sok gyerek, ilyen magas színvonalon kezeli ezt a rendkívül összetett hangszert.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre 19 óra körül került sor. Az elismerő szavak mellett bronz, ezüst, arany és kiemelt arany díjakat osztott ki a zsűri. Két különdíjat is kiosztottak, a „Legjobb komolyzenei előadás” díját Orgyán Csanád kapta, a „Legjobb német előadás” pedig Maml Róberté lett.
A Mohácsi Német Önkormányzat minden indulónak gratulál az elért eredményhez.
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.