Ugrás a tartalomra
Mohács, Kossuth Lajos u. 51.
MOHÁCSI NÉMET ÖNKORMÁNYZAT Mohácsi Német Önkormányzat
Kalapos énekes és harmonikás lép fel a színpadon a közönség előtt.

Rendezvény · 2018

Megosztás

2018.02.09. Trábert József Területi Népdaléneklési Verseny

A Mohácsi Német Önkormányzat és a Park Utcai Katolikus Általános Iskola 2018. február 09-én rendezte immár 19. alkalommal hagyományos Területi Német Népdaléneklési Versenyét.

TRÁBERT JÓZSEF, az iskola egykori tanára, igazgatóhelyettese és a német tagozat vezetője kezdeményezésére került megrendezésre először 1999 januárjában ez a népdaléneklési verseny, amely azóta minden évben a Busójárás programjaként szerepel és 2017 óta az alapító nevét viseli.

A mohácsi általános iskolás tanulókon kívül Himesházáról, Lánycsókról, Somberekről és Véméndről is érkeztek szép számmal versenyzők, összesen 44 diák. 
A zsűri tagjai, Michelisz Ferenc, Szugfil József és Mausz Mihály, nagy örömüket fejezték ki a sok résztvevő, a szép dalok és szép népviseletek láttán.

További fényképek az alábbi linken találhatók

>>Trábert József Területi Népdaléneklési Verseny<<

Kalapos énekes és harmonikás lép fel a színpadon a közönség előtt. Kórus fellépése egy teremben, előttük ülő közönség hátulról. Két kislány sváb népviseletben ül a nézőtéren, kezükben papírral.

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő