Ugrás a tartalomra
Mohács, Kossuth Lajos u. 51.
MOHÁCSI NÉMET ÖNKORMÁNYZAT Mohácsi Német Önkormányzat
Zenekar játszik egy terem elején, előttük ülő közönség hátulról.

Rendezvény · 2016

Megosztás

KrainSix Band koncert 2016.09.02.

Szeptember 2-án a Kéméndi Tamás vezette KrainSix Band idén is remek koncertet adott a Német Nemzetiségi Ház zsúfolásig telt udvarán!

Zenekar játszik egy terem elején, előttük ülő közönség hátulról.

A zenekar hangulatos zeneszámokkal elrepítette a közönséget a magyar Riviérától az alpesi hegycsúcsokig „oberkrainer hangszerelésben”, melynek meghatározó elemei a trombita, a klarinét, a gitár, a harsona és a harmonika.

Zenekar játszik egy terem elején, előttük ülő közönség hátulról.

A színes repertoárjukból hagyományos sváb dallamok mellett „oberkrainer” instrumentális zenék, illetve jól ismert popslágerek feldolgozásai is felcsendültek az est folyamán!

A koncert egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a zenészek hangszereket cseréltek és így játszottak el egy dalt.

Zenekar harmonikával és mikrofonokkal lép fel egy teremben.


 Jó hangulatú koncertjüket természetesen vastapssal jutalmazta a nagyérdemű! :)

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő