Ugrás a tartalomra
Mohács, Kossuth Lajos u. 51.
MOHÁCSI NÉMET ÖNKORMÁNYZAT Mohácsi Német Önkormányzat
Sátor alatt terített asztalok és vendégek egy szabadtéri rendezvényen.

Rendezvény

Megosztás

Idén is szomszédoltunk...

A Nepomuki Szent János ünnepségsorozat részeként május 19-én rendezte a város a Szomszédünnepet. A program lényege, hogy a civil szervezetek, baráti társaságok, helyi nemzetiségi önkormányzatok bemutatkozhassanak a város lakosai számára. A Mohácsi Németek Egyesülete a Mohácsi Német Önkormányzattal közösen színes sátorban mutatta be a sváb kultúra hagyományait, illetve vidám ügyességi és nyereményjátékkal valamint természetesen finomságokkal fogadta vendégeit: Az egyik üstben hagyományos csirkepaprikás készült, míg a roston a Dunamenti Halfesztiválra készülve halkolbász illata-és néha füstje-szállt a levegőben. A jóízűen elfogyasztott ebéd után indulhatott az igazi szomszédolás és beszélgetés.

Sátor alatt terített asztalok és vendégek egy szabadtéri rendezvényen. Két asszony kötényben nagy bográcsban főz a szabadban. Férfi nagy serpenyőben süt nyílt tűzön egy vásárban.

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő