2017. február 24.
Megosztás2017.02.24. Trábert József Területi Német Népdaléneklési Verseny
A Mohácsi Német Önkormányzat és a Park Utcai Katolikus Általános Iskola 2017. február 24-én rendezte immár 18. alkalommal hagyományos Területi Német Népdaléneklési Versenyét.
TRÁBERT JÓZSEF az iskola volt tanára, igazgatóhelyettese és a német tagozat vezetője kezdeményezésére került megrendezésre először 1999 januárjában ez a népdaléneklési verseny, amely azóta minden évben a Busójárás programjaként szerepel. A tisztelet jeleként ettől az évtől a verseny a nemrégiben elhunyt tanár úr nevét viseli.
A mohácsi általános iskolás tanulókon kívül Himesházáról, Lánycsókról, Szederkényből és Véméndről érkeztek versenyzők.
A zsűri tagjai, Michelisz Ferenc, Szugfil József és Schrempf József, nagy örömüket fejezték ki a tiszta hangok és a sok új, eddig még nem énekelt népdal hallatán. Az értékelésben arra is kitért a zsűri, hogy milyen öröm azt látni, hogy a versenyzők többsége népviseletben van, ezzel is megtisztelve az eseményt, és őrizve a hagyományokat.