2019. november 28.
MegosztásEmsige Hände - Szorgos kezek délutánja
A magyarországi németek méltán híresek munkabírásukról, szorgalmukról. Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy amikor ide jöttek, sokszor a semmiből kellett felépíteniük maguknak mindent. Házat, földet, gazdaságot. Felnőtt akár két generáció is, mire minden a helyére került, nyugalomban, jobb létben élhetett a család. Mindez pedig a munkának köszönhető. Erre a szorgos munkára emlékezik minden évben a Mohácsi Német Önkormányzat Emsige Hände, vagyis Szorgos kezek rendezvényén. Az idei rendezvényen a Lustig auf! zenekar vidám zenéje mellett jól esett a munka kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Volt lehetőség kipróbálni a csuhézást, kötést, szövést, kukoricamorzsolást. Az ügyes kezűek kipróbálhatták a kékfestő könyvjelző készítését, és színezhettek díszes kéztörlőt és vállkendőt. A népi játékok is nagy sikert arattak a délután során. A gyerekek számára előkészített több száz kis ajándék mind elfogyott. Aki pedig megéhezett, finom Pfannekuchen-t kóstolhatott, melyet frissen sütöttek az udvaron az asszonyok.

