A magyar lakosság megfogyatkozása az oszmán uralom alatt, illetve a felszabadító harcok, valamint a kuruc-labanc háború idején olyan nagymérvű volt Baranyában, hogy a legtöbb uradalom területén fellépő munkaerőhiányt belső telepítéssel megoldani nem lehetett. A munkaerőpótlást külső telepítésekkel kellett megoldani. A legnagyobb baranyai uradalmak, köztük a pécsi püspökség is, megritkult településeikre kezdetben szerbeket és horvátokat, majd később németeket telepítettek.

A németek letelepedésének helye, hajón vagy tutajon érkezve kezdetben a Duna vonalán volt, majd a szárazföldön folytatták tovább útjukat abba az uradalomba, amellyel megállapodást kötöttek. A telepesek baranyai főbb kikötőhelyei a következők voltak: Dunaszekcső, Bár, Mohács, és Kiskőszeg (Batina). A több hullámban érkező telepesek kezdetben állandó mozgásban, költözésben voltak, aminek oka az volt, hogy általában csak három évre kaptak adó- és egyéb kedvezményeket, tehát ennek lejárta után új földesúr és újabb kedvezmények után néztek. Az állandó mozgás következtében szinte elképzelhetetlen, hogy a más-más tájegységekről érkezettek ne keveredtek volna össze. A különböző kisebb etnikai egységeket a szinte azonos nyelv és kultúra következtében, környezetük idővel egységesen svábnak tekintette és ez az elnevezésük vált általánossá. A férfiak jellegzetes német ruhájukat, a térdig érő nadrágot, harisnyát és gombos kabátot viszonylag gyorsan elhagyták, nyomaira csak néhány német falu útmenti keresztjeinek mellékalakjain bukkanhatunk, ellenben a nők sokkal tovább megtartották hagyományos viseletüket.

Német utca

A pécsi püspök birtokába tartozó Mohácsi uradalomba elsőként, egyes források szerint 1769-ben telepített be Klimó György pécsi püspök 38 német családot. Egyesek Sziléziából és a Rajna mellékéről, mások Ausztriából jöttek. Más források viszont azt a feltevést támasztják alá, hogy már korábban is lehettek itt német telepesek, de valószínű, hogy ezek még nem maradtak meg helyben, hanem a környékbeliekhez hasonlóan, a kedvezmények lejárta után vagy valamilyen esemény következtében tovább vándoroltak. Ezt a feltevést támasztja alá a pécsi püspökségnek egy 1742-ben készített térképe is, mely a mohácsi püspöki kastély környékén korábban leégett telep helyébe, újonnan létesítendő „inquilinus” (kisházas) utcahálózatot ábrázolja. Továbbá a mohácsi anyakönyvekben már korábban is találkozhatunk német nevekkel, mint pl. a kereszteltek között 1766-ban „Joanes Koll, Johan Fischer, Casparius Heim, Franciscus Steiner, Josephus Höbbling” stb. Ezek azonban származhattak a környező településekről is, mivel a korai időkben az anyakönyvezés még Mohácson folyt. Később számos német család települt Mohácsra a környező falvakból, részben a szőlőhegyen vincellérséget, szőlőművelést vállalva a mohácsi német szőlőtulajdonosoknál, részben kisipari tevékenységet folytatva. Többségük idővel általában házat és birtokot is szerzett, de még sokáig külön réteget képeztek a városi németségen belül, illetve a korábbi mohácsi németek asszimilálódása után ők képviselték a német kisebbséget.

Az első mohácsi német telepesek, mint az említett térkép is bizonyítja, az egykori római hadiútra települt Bécs-Belgrád (Budai országút) közti postaút mentén kaptak helyet. Ez a település közigazgatásilag ekkor még nem tartozott „Oppidum Antiquum Mohács”-hoz azaz „Mohács privilegizált püspöki mezővárosá”-hoz, hanem a ferences kolostorral együtt „Újmohács” néven önálló község volt. A két település között ekkor még mintegy 600 méter széles lakatlan terület húzódott, amely É-D-i irányban a két helységet egymástól élesen elválasztotta. A mai Tomori utcától a gyógyszertárig és a Kazinczy utcáig, a püspökség hatalmas tölgyesekből álló vadaskertje („Thier Garten”) terült el. Ezt az állapotot ábrázolja a még II. József idején, 1780-ban készített katonai térkép is.

A két település Eszterházy Pál püspöksége alatt az 1790-es években egyesült, amikor a városért egyébként is sokat áldozó püspök a városnak adta vadaskertjét. Az egykori „Újmohács” ettől kezdve Mohács külvárosa lett, és képviselői a város „hatvanasok testületében” mint „külvárosi tized” foglaltak helyett. A mai Kossuth Lajos utca pedig Német vagy „Deutsche Gasse” néven szerepelt a városrészben. Ebben az időben az utca nyugati oldalán kb. a mai Penny áruháztól kezdődően, délfelé haladva a mai múzeumraktárig voltak házak, míg a másik oldalon a ferences-rendház a templommal, a mai bíróság helyén pedig az egykori „kocsma” vagy „vendéglő a Vörös Kereszthez” épülete (később Kereszt szálló) állt, majd pedig a püspöki palota és egyéb uradalmi épületek, illetve a püspöki Szent Kereszt templom következett. Az 1710-es évek második felében megkezdett és 1780-ra megépülő ferences rendházat és templomot ekkor még szőlő vette körül. A városrész és a püspöki palota korábbi alaprajza az 1742-ben készített térképen kívül a püspöki uradalom 1869. évi leírásából is jól kitűnik.

Az egykor fazsindelyes, zsuppos és nádfedeles Német utcai telepesházak az 1856-ban bekövetkezett tűzvész során porrá égtek. Az elemi csapás után újjáépülő városrész már teljesen elütött a korábbi német szalagtelkes falu képétől, és egységes utcaképet teremtve épültek ki az akkori polgári igényeket legjobban szolgáló, L alaprajzúvá váló, zártan sorakozó házak. Az utcával párhuzamos tengelyű, egymáshoz tapadó házakat kevés kivétellel zárt kocsibejárók törték át, de ezeknek már nem mindegyike volt alkalmas szénásszekér áthaladására, viszont gabonazsákokkal, vagy éppen fával, különböző iparcikkekkel megrakott szekerek átjuthattak rajtuk, tehát az iparos- és kereskedő-udvarok műhelyei, raktárai elé be lehetett állni továbbra is kocsival. Ugyanis az első, Mohácson véglegesen megtelepedett német polgárok ekkor már nem mezőgazdasággal foglalkoztak, hanem a viszonylag nagy forgalmú postautat kihasználva vendéglátásra, bor- és gabonakereskedésre tértek át, kisiparosként működtek vagy értelmiségi pályára léptek.

A városrész egyre nagyobb rangját jelzi, hogy 1892-ben, amikor Mohács városa Kossuth Lajost díszpolgárává fogadta, a Német utcát Kossuth L. utcává keresztelték át. Nem sokkal később megkezdték a fásítását is, majd 1926-ban a budai vámtól a római katolikus temetőig tartó szakaszt bazaltkő burkolattal látták el, de a város első aszfaltos járdája is ebben az utcában készült el.

Az országút forgalmát kihasználva települt meg a „Kereszt” vendéglő (a mai bíróság helyén), a „Magyar Királyhoz” vendéglőt Neumann Károly nyitotta meg 1884-ben a Pécsi út sarkán, tőle nem messze volt a „Gasthaus zum Karpfen” („a Pontyhoz” címzett vendéglő). A forgalmas országút még a 20. században is vonzotta a vendéglőket, ugyanis pl. 1904-ben Lorencz Ferenc a korábban Deák téren működő beszálló-vendéglőjét áthelyezet a Kossuth L. utcába, ahol is „Amerika csárda” néven vált ismertté. Az ekkor épült házak szinte mindegyike alatt hatalmas pince húzódik. A környékből felvásárolt bort ugyanis ezekben gyűjtötték össze, és részben a vendéglátás során értékesítették, részben pedig korábbi anyaországi kapcsolataikat és a dunai szállítást kihasználva szállították messze vidékekre.

A vendéglátással párhuzamosan a kisiparosok egy része, főleg az 1867-es kiegyezést követő konjuktúrát kihasználva gyárszerű üzemek létesítésébe kezdett. Így pl. Zeitvogel Ferenc 1894-ben létrehozott egy üzemet mezőgazdasági kisgépgyártás céljából. Ennek helyén működik ma a Mohácsi Vasöntöde Kft.

Az egykori „Dajtsche” utcai németek leszármazottai közül számosan vettek részt Mohács szellemi életében. A számos vendéglátóhely és iparos mellett a Kossuth L. utca egyben az ügyvédek lak- és munkahelye is ekkor. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a korábbi mohácsi németek már viszonylag korábban léptek a polgárosodás és ezzel együtt a beolvadás útjára, részben viszont annak, hogy a piacra, illetve vásárra jövő vidékiek hivatalos ügyeinek intézését, érdekeik jogvédelmét látták el, tehát a klientúra legkönnyebben ebben a forgalmas utcában érhette el őket.

Eszterházy Pál püspök idejében fejeződött be a feltehetően még 1714-ben Nesselrod püspök alatt megkezdett, majd gróf Berényi Zsigmond püspök alatt folytatódott későbarokk püspöki kastély építése, illetve bővítése is. A pécsi püspökök nyári rezidenciáját 1882-ben Dulánszky Nándor püspök eladta Mohács városának. Az épületben ezután egy ideig laktanya, majd iskola, népkonyha, művésztelep, különböző hivatalok, illetve hivatalnoki lakások (és egy időben a II. Lajos Múzeum) kaptak helyet, majd 1935-ben falai közé fogadta a ma is ott működő városi gimnáziumot. Az időközben jelentősen megromlott állapotba került egykori kastély barokk jellegét és a főbejárat felett látható Berényi Zsigmond püspöki címert megtartva, ezután mint külsőleg, úgy belsőleg is jelentősen átalakult és megszépült, és ma a város építészetének egyik legszebb példája.

Berényi püspök a kastély bővítésével párhuzamosan végeztette el az 1742-ben megkezdett püspök- vagy Szent Kereszt templom építését is, melyet 1743-ban szenteltek fel. A késő-barokk, illetve copf stílusú „püspöki kápolnát” egykor kerítésfal övezte, melyen belül temetkezőhely volt. A kapuépítmény orommezőjében a palotához hasonlóan, ugyancsak a Berényi-címer látható. A külvárosban a püspöktemplom főleg a német lakosság hitéletének lett a központja, de más nemzetiségű polgárok is látogatták.

Mohácsi Német templom

A templom oldalán délre haladva (a Szent Flórián szobor mögött, az egykori püspöki házikertben) kapott helyet a német, vagy későbbi nevén a külvárosi elemi iskola. Az iskola 1810-es években még bérelt helységben Schultzbacher Lénárd házában, majd az új épület elkészülte után  különböző neveken működött. Az 1859/60-as tanévben „szentkereszt plébánia iskolája”, az 1868/69-es tanévben „Szentkereszt plébánia magyar-német tannyelvű r. k. iskolája”, az 1881/82-es tanévben „magyar-sokac vegyes tannyelvű népiskola”, ezután „külvárosi r. kath. elemi népiskola” néven szerepelt, és az 1948-as államosítás után lett Külvárosi Általános Iskola.

Az egykori iskola előtt álló Szent Flórián szobor felállítását még 1856-ban, a német városrész teljes leégése után határozták el, ám tényleges felszentelésére csak 1896 novemberében került sor. A tűzoltók védszentjének szobra, melynél ezután minden év májusában a szent nevének napján istentisztelet tartottak, Jablonszky Vince budapesti szobrász alkotása.

A püspöktemplom és az egykori Német utca között korábban mocsaras, gödrös terület foglalt helyet. Libák, disznók legeltek rajta, illetve az 1869. évi püspöki uradalmi leírás szerint néhány uradalmi gazdasági épület is helyet kapott itt. Egy időben, mint ezt az 1852-ben készült „Házitelkek térképe a külső mészárszék mellett” című tervrajzból is látszik, felvetődött a terület ismételt felparcellázásának szándéka. Erre azonban szerencsére mégsem került sor, hanem a terület szabadon hagyták és 1893-ban Szepessy Ignác pécsi püspökről nevezték el, majd 1896-ban a „milleniumi fák” ültetésével megkezdték a park kialakítását és létrehozták Mohács máig is egyik legszebb, legnagyobb parkját.

Báró Négyesi Szepesy Ignác püspök 1780. aug. 13-án született Egerben és 1838. júl. 16-án hunyt el Pécsen.

Az egri középiskola elvégzése után Pesten bölcseleti, Bécsben teológiai doktori címet szerzett. 1801-ben szentelték pappá és 1805-ben egri plébános lett. Pályája első húsz évében Egerben volt a püspöki szeminárium tanulmányi felügyelője, aztán érseki titkár, majd 1808-tól kanonok s egyben a püspöki könyvtár őre. 1820 áprilisában erdélyi püspökké, majd 1828-ban pécsi püspökké nevezték ki. 1831-ben az Akadémia tiszteletbeli tagja lett.

Életének nagyobb része a reformkort megelőző önkény idejére esett, s a reformországgyűléseken, mint főrendi tag vett részt nagy aktivitással. A magyar nyelvről szóló vitákban, a „magyar nyelv kényszer nélküli terjesztése” mellett foglalt állást és ennek szellemében folytatta későbbi tevékenységét is. Latin nyelvű írásai mellett számos magyar nyelvű írása is megjelent, de írt imakönyvet horvát és német nyelven is. Káldy György Biblia fordítását a Vulgata alapján papjaival átdolgoztatta és saját költségén 1834-35-ben kiadatta Pozsonyban az Ószövetséget, majd 1835-36-ban az Újszövetséget is, illetve megajándékozta velük az összes egyházmegyét. Pécsen, a pálosok volt kolostorának megvétele és kijavítása után, abban bölcsészeti és jogtudományi tanszéket állított fel, majd később könyvnyomdával is ellátta. A Lyceum megalapozásán felül a Klimó püspök által alapított könyvtárat több, mint 4000 kötettel kiegészítette és áttette az Egyetemi Könyvtár jelenlegi épületébe, amelyet eredetileg a Lyceum számára építtetett. Továbbá a könyvtárba helyezte el a 400 darabból álló ásványgyűjteményt és a 18. századból fennmaradt éremgyűjteményt.

Az 1828-ban megszűnt állami tanítóképző helyén megnyílt püspöki tanítóképző, valamint a két tanfolyammal működő Akadémia végzős magyar – német – horvát diákjai közül az egyház, Szepesy Ignácnak a „magyar nyelv kényszer nélküli terjesztése” szellemében válogatott úgy, hogy a kinevezett személy alkalmas legyen Baranya különböző nemzetiségű településein az egyházpolitikai célok szolgálatára. Ennek pedig az volt az előfeltétele, hogy az illető ismerje a település nyelvét, vagy nyelveit. Többek közt ez a tényező is szerepet játszott abban, hogy Baranya települései, de főleg falvai oly sokáig meg tudták őrizni nemzetiségi nyelvüket.

(Ferkov Jakab múzeumigazgató, Mohács)