A Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes a Csoóri Sándor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával új néptánc koreográfiát tudott elsajátítani,  valamint az együttes bővíteni tudta a népviselet tárát is.

A pályázat keretében a próbák megtartását segítő technikai eszközök beszerzése is megtörtént, illetve a tánccsoport a felmerülő úti költség terheit is tudta némileg csökkenteni a pályázati támogatás segítségével.

A Mohács Nemzetiségi Néptáncegyüttes "saját" zenészei nem minden esetben tudják vállalni a próbákat, fellépéseket, így külsős zenekarok igénybevétele is szükséges. 

A Csoóri Sándor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a zenekari kiadások is jelentős mértékben tudtak csökkenni.

A pályázati támogatás összességében jelentősen hozzá tudott járulni az együttes szakmai munkájának sikerességéhez, nagymértékben segítette a szakmai színvonal növelését,

egyben hozzájárult a mohácsi és mohács környéki néptánc hagyományok megőrzéséhez, továbbörökítéséhez, valamint a nemzeti és nemzetiségi identitás tudat erősítéséhez.