2018. július 21-én immár másodszor rendezte meg a Mohácsi Német Önkormányzat a Dunamenti Halfesztivált. A program középpontjában ebben az évben sem csupán a finom halétel állt, melyet a baráti társaságok és családok 130 bográcsban főztek, hanem a magyarországi német kultúra is. A város sétálóutcájában "Sváb utca" került kialakításra, ahol 23 sátorban ismerhették meg a látogatók a hagyományos sváb kultúrát, mesterségeket, népviseletet, gasztronómiát, népi gyógyászatot, ill. kiállítást tekinthettek meg a régi ünnepekről és mezőgazdasági munkákról, melyeket akár ki is próbálhattak a bátrabbak.

A nagy sikerű rendezvény vendége volt Dr. Nagy István agrárminiszter, de a környékbeli német önkormányzatok és egyesületek is képviseltették magukat, gazdagítva az esemény programjait.

A fesztivál teljes ideje alatt színvonalas német nemzetiségi program szórakoztatta a jelenlevőket a nagyszínpadon. A délután és este folyamán felléptek a mohácsi, fekedi, dunaharaszti és biatorbágyi tánccsoportok, a dunaszekcsői fúvószenekar, az ausztriai 4-Tiroler zenekar és a dél-tiroli Michelsburger Schuhplattler. Délután Badár Sándor szórakoztatta a közönséget, majd Wolf Kati koncertje következett. Az esőáztatta utcabálon A Diamant Kapelle szórakoztatta a nagyszámú jelenlevőket.

A jó visszhangú rendezvényen megközelítőleg 9000-en vettek részt.