A Mohácsi Német Önkormányzat harmadik alkalommal rendezte meg 2018. március 11-én a város és Baranya ifjú harmonikás tehetségei számára a Gász Mihály Harmonikaversenyt. A kétévente megrendezésre kerülő megmérettetés névadója a környék legismertebb zenésze, zenetanára. Tanárként mindenféle fúvós hangszert oktatott, számtalan növendéke volt. A városban és a környező falvakban több zenekart is szervezett. Legismertebb közülük a Véméndi Fúvószenekar, melynek tagjai közt még ma is akadnak egykori tanítványok. A fúvós hangszerek mellett kiválóan, virtuóz módon játszott harmonikán, és ezt a tudását is szívesen átadta a tanulni kívánó leendő zenészeknek. A tanár úr tiszteletére 2014-ben indított verseny ötletgazdája és szervezője Kéméndi Tamás zenetanár, aki maga is Miska bácsinál kezdett harmonikázni.

Ebben az évben 35 produkció szerepelt a minősítésen. Ebből 32 egyéni versenyző, és 3 kamara együttes érkezett Mohács, Bóly, Hímesháza, Pécs és Mecseknádasd zeneiskoláiból. A zsűri, Juhos Melinda, a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmonikatanára, Szaksz Norbert zenetanár és Apaczeller József karnagy a verseny értékelésekor elismerően nyiatkozott a gyerekek magas szintű tudásáról, felkészültségéről. Külön kiemelték, hogy jó látni, milyen sokan szeretik és művelik magas szinten a hangszert, és bíztatták a gyerekeket, hogy ne keseredjenek el, ha most nem úgy sikerült a bemutatójuk, és ne hagyják abba a zenélést.

A verseny megrendezzését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Eredmények:

I. Korcsoport (2008. 09.01. után születtek)

Arany: Csontos Gellért, Hahner Hédi, Umstätter Tamás (Felkészítőjük: Umstätter Ervin)

Ezüst: Licziusz Máté (Umstätter Ervin), Kleics Botond, Márton Lázár Domonkos (Felkészítőjük: Kéméndi Tamás)

II. Korcsoport (2006. 09. 01.-2008. 08. 31. között születtek)

Kiemelt Arany: Kiricsi Martin (Kéméndi Tamás)

Arany: Pohl András (Ladócki Aranka), Ritzl András Pál (Kéméndi Tamás), Réger Edina, Umstätter Bálint (Umstätter Ervin)

Ezüst: Sweitzer Dominika, Salamon Csanád (Umstätter Ervin), Susányi János Árpád, Pleskonics Botond (Ladócki Aranka)

III. Korcsoport (2004. 09. 01-2006. 08. 31. között születtek)

Kiemelt Arany: Jakab Zétény (Ladócki Aranka), Zubán Kíra (Umstätter Ervin)

Arany: Gerner Péter (Kéméndi Tamás)

Ezüst: Polgár Dániel, Lázár Bálint, Bíró Erik Zoltán, Amrein Roland, Hernesz Krisztián (Kéméndi Tamás), Wehring Mátyás, Tóth Kristóf (Ladócki Aranka)

Bronz: Balog Tamás, Sulics Ramóna (Ladócki Aranka)

IV. Korcsoport (2002. 09 .01 -2004. 08. 31. között születtek)

Ezüst: Vajta Ákos László (Ladócki Aranka), Stang Ádám (Umstätter Ervin)

V. Korcsoport (2000. 09. 01.-2002. 08.31. között születtek)

Ezüst: Kramm András (Kéméndi Tamás)

VI. Korcsoport (1996. 06. 01.-2000. 08. 31. között születtek)

Arany: Zubán Kilián (Umstätter Ervin)

Ezüst: Treszner Benedek Bence (Kéméndi Tamás)

Kamaracsoportok

1. Jakab Zétény, Tóth Kristóf, Vajta Ákos László (Ladócki Aranka)-Ezüst

2. Balog Tamás, Grób Gergő, Jakab Zétény, Tóth Kristóf, Vajta Ákos László, Wehring Mátyás (Ladócki Aranka)- Ezüst

3. Mecseknádasdi sextett: Amrein Roland, Gerner Péter, Hernesz Krisztián, Krasz Barna, Müller Roland, Ruppert Lénárd (Kéméndi Tamás) -Ezüst